Kopott láncon függött és ketyegett nagyapám zsebórája. Mindig magánál tartotta, hiszen az órát és a percet pontosan tudni kell. Vele volt Isonzónál az első háborúban, amikor szétlőtték a könyökét, vele a tikkasztó aratásokban, vele a második háborúban, miközben az oroszok lovaival együtt a fél országon áthajtották. Halálakor éjjeli szekrényén ketyegett.

Ez az óra ma az enyém. Úgy hívják: huszadik század. Ám a kopott lánc egyszer csak soha többé össze nem illeszthető módon szétszakadt.

Órámat időnként fülemhez emelem, és hallgatom a semmi ketyegését.