ELÖLJÁRÓBAN
Első emlékem kisgyermekkoromból: reggelre hatalmas hó esett, a szobába beáramló kápráztató fényre az ajtóhoz rohanok felkiáltva: de megváltozott ez a világ!
Ez az élmény meghatározó lett az életemben; reggelente gyakran arra ébredek, de megváltozott ez a világ!
Hatéves koromban kaptam első fényképezőgépemet. Ahogy az ősember a barlang falára rajzokat karistolt, én képeket rögzítek eltűnő világokról. Szépről, jóról, rútról, gonoszról. Próbálkoztam egyébbel is, de vissza-vissza kellett kanyarodnom a vastag hótakaró alól kiemelni egy-egy képet.
Nem tudtam nem fotográfus lenni.
Apáti-Tóth Sándor pályaképe
Cegléden született 1948-ban, s ma is ott él. Apai példát követve igen fiatalon, hatéves korában kezdett fotografálni. Tizenéves érte el első sikereit, még nem volt nagykorú, mikorra hazai kiállításokon kívül világvárosokban, többek között London, Párizs, Tokió, Brüsszel kiállítótermeiben kerültek falra képei.
Húszéves korától „szabadúszó” fotográfus. Számos prospektust, plakátot, könyvborítót, terjedelmes néprajzi sorozatot készít, mintegy tízezer felvétele jelenik meg nyomtatásban. A Pest megyei Hírlap ceglédi mutációjának, valamint a Kossuth Múzeumnak több, mint két évtizeden át munkatársa. Cegléd képi krónikása, felvételeinek tízezrei őrzik mára eltűnt épületek, utcarészek, üzemek, kulturális és politikai események emlékét.
A rendszerváltozáskor megalakuló önkormányzat a Ceglédi Városi Televízió vezetőjének nevezi ki; munkatársaival főszerkesztőként rakja le az új tájékoztatási rendszer alapjait s vezeti 1995-ig az intézményt. Ezt követően nyomdát alapít, melyet először egyedül, később – nyugdíjba vonulásáig – fiával közösen működtet. A szellemi értékek megőrzését e munkája során is fontos feladatának tekintette.
Apáti-Tóth Sándor ciklusokból álló fotográfusi életpályáját rendkívül tudatosan építette. A hetvenes évektől három évtizeden át dolgozott az életműve első részét képező anyagon, melyet 60. születésnapján a Magyar Nemzeti Galériában megnyíló nagy, közel kétszáz képből álló önálló kiállítással zárt le. Itt együtt mutatta be parasztember nagyszüleinek, tágabb értelemben egy letűnt világnak emléket állító Csöndeket, a szerelem-születés-elmúlás alapélményét megfogalmazó Jeleket, a XX. század diktatúráira emlékeztető Nagyapám óralánca és Ecce homo – akkor Nagyapám óralánca I-II. címet viselő – ciklusait és a 70-es években készült kísérletező, de csak évtizedek múlva kiállíthatónak gondolt Talált képek együttesét.
Ez a kiállítás nem csupán addigi munkáit zárta le, hanem egyben – részben a digitális technika kínálta lehetőségek felhasználásával – a korábbiak szellemi magját tovább vivő, új kifejezési formákat nyitott. Pályája kezdetétől igen erős szimbólumteremtés jellemzi fotográfiáit. Törekvése, hogy képei többet jelentsenek egy ember, egy táj, egy tárgy leképezésén, hordozzák a nagy egész egy szeletét.
Folyamatosan dolgozik új ciklusain, legújabb munkái alapján kritikusai nevezték már szubjektív realistának és szimbolistának is. Felvételekor a legfiatalabb tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, egyik alapítója a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja.
Felesége Apáti-Tóth Terézia, két gyermekük van: Áron és Kata. Unokáik: Adél és Léna (Kata), Sára (Áron).
Művei közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria – Budapest
Magyar Fotográfiai Múzeum – Kecskemét
Déri Múzeum – Debrecen
Duna Menti Múzeum – Révkomárom
Kossuth Múzeum – Cegléd
Fontosabb díjak, kitüntetések
Művelődési Minisztérium Nívódíja (1985)
Magyar Arany Érdemkereszt (2018)
Cegléd város díszpolgára (2023)
Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díj (2024)